Tapasztalatcsere és tudástranszfer a legjobb munkaadói gyakorlatokról, esettanulmányokról
„Milyen egy megbízható munkaadó 2023-ban?“ címmel szerveztünk tapasztalatcserét 2023. szeptember 25-én tagjaink HR-vezetői számára. A rendezvény célja az volt, hogy a DUIHK "Megbízható Munkaadó" címével kitüntetett tagvállalatai saját jó gyakorlataikon keresztül mutassák be, milyen eszközökkel lehet a jelen munkaerőpiaci kihívásokat hatékonyan orvosolni.
Az első előadó Urbán Anita volt, a Güntner-Tata Hűtőtechnika Kft. stratégiai HR-igazgatója, aki beszámolt arról, hogyan lehet a munkavállalókat válságállóvá, a cégeket pedig értékállóvá tenni. Cégüknél nagy hangsúlyt kapott a vezetőképzés keretében egy új típusú online learning, a vezetői kapszulák bevezetése. Nagyon fontos természetesen a juttatások szintje, a home office lehetősége a fehérgalléros munkakörökben, az egészségmegőrzést szolgáló Testőr Program, és az e-bike, mint a munkába járás eszközének biztosítása.
Majd Romet-Balla Ágnes, az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának adománygyűjtési és kommunikációs igazgatója rámutatott arra, hogy ebben az összefüggésben hogyan hasznosíthatja a non-profit szektor tudását az üzleti világ. A munkáltatói felelősségvállalás kitűnő példáját ismertette, amelynek a fő jellemzője a személyre szabottság. Minden munkavállalójuk számára egy egyénileg kidolgozott továbblépési stratégiát állítottak össze. Náluk fontos, hogy együttérzőek legyenek a munkatársaikkal, mivel minden információ, érzés, amit a változások okoznak, végig halad több emberen, családok sorsát döntve el. Szervezetüknél fontosnak tartják még a gyermeknyelven való kommunikációt, mert a gyerekeknek ugyanúgy meg kell érteniük az összes változást, ahogy a felnőtteknek is.
Végül Kazsik Judit, a Siemens Mobility Kft. HR-vezetője a női munkavállalók megszólításának és ösztönzésének újszerű eszközeit mutatta be. A Siemens Mobility egyik küldetése a nők megszólítása a műszaki világban. Számukra nagyon fontos a diverzitás kérdése. Törekednek arra, hogy erősítsék a nemek arányát az EU irányelveknek megfelelően, és a tehetséges nőket kineveljék vezetőnek. Stratégiájuk része, hogy minden platformon a nőket szólították meg (podcast, posztok, motivációs előadások).
Az eseményen olyan aktuális téma is szóba került, mint a harmadik országból érkező munkavállalók foglalkoztatása. Urbán Anita, a Güntner-Tata Hűtőtechnika Kft. stratégiai HR-igazgatója és Karácsony Zoltán, a HR portál szakújságírója beszélgettek arról, hogyan integrálta az Indonéziából érkező munkavállalókat (hegesztőket, lakatosokat) a tatai cég. A toborzás és kiválasztás folyamata a vállalat indonéz HR csapatával karöltve működik, melynek során a munkavállalók részt vesznek egy tanulási folyamaton, így érkezésük alkalmával már tisztában vannak a termékekkel. A cégnek és a munkavállalóknak is különböző kulturális különbségekkel kellett megküzdeniük, de kölcsönösen sikerült ezeket áthidalni, jó megoldásokat találni. A foglalkoztatottjaik 10%-át teszik ki az indonéziaiak, ami 100-120 főt jelent, és akik jól integrálódtak a magyar munkavállalók közé.
Az előadásokat pódiumbeszélgetés követte, majd végül a hallgatóság kérdéseinek megválaszolásával zárult az esemény.
A "Megbízható Munkaadó" díjra legközelebb 2024. januárjától lehet pályázni.
- Mitől megbízható egy munkaadó?
- Milyen munkaerőpiaci kihívásokkal állnak szemben a cégek?
- Milyen kreatív megoldásokkal reagálnak erre?
Ma már a munkáltatók és a munkavállalók egyaránt szembesülnek a munkaerőpiac gyorsan változó kihívásaival, amit a bérezés, az inflációkövetés, a munkaerőpótlás, a COVID okozott az elmúlt években. Elindult az éles verseny a képzett dolgozók megszerzése és megtartása érdekében, ugyanakkor felerősödött a munkáltatói felelősségvállalás fontosága, hiszen az anyagi juttatások mellett ma már egyre fontosabbak az egyéb ösztönzők is. A 2022-ben és 2023-ban a DUIHK Megbízható Munkaadó címével kitüntetett tagvállalatainak neves szakértői idén arra vállalkoztak, hogy saját jó gyakorlataikon keresztül bemutassák, milyen eszközökkel lehet a fenti kihívásokat időben és hatékonyan orvosolni.
Program:
14:30 Regisztráció / Get together
15:00 Köszöntő
15:05 Előadások
- Urbán Anita, stratégiai HR-igazgató, Güntner-Tata Hűtőtechnika Kft. – Hogyan tehetjük válságállóvá a munkavállalóinkat?
- Romet-Balla Ágnes, adománygyűjtési és kommunikációs igazgató, SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa – Munkáltatói felelősségvállalás egy közhasznú szervezet működésében
- Kazsik Judit, P&O Business Partner, Siemens Mobility Kft. – A női munkavállalók megszólításának és ösztönzésének újszerű eszközei a műszaki szakmákban
- Kalmár Ákos, országos HR vezető, Continental Group Hungary – Harmadik országból érkező munkavállalók foglalkoztatása
16:05 Pódiumbeszélgetés az előadókkal
Moderáció: Karácsony Zoltán (HR Portál, a zsűri tagja) és Borsos Bálint (DUIHK, tagsági szolgáltatások, a projekt menedzsere)
16:40 Kérdések és válaszok
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara minden évben meghirdeti a „Megbízható Munkaadó” pályázatát. Ezt a kitüntető címet a DUIHK olyan tagvállalatai kaphatják, amelyek példaértékű és megbízható módon alakítják munkatársaik munka- es életkörülményeit.
2024-ben is lesz új pályázati kiírás, kövessen bennünket!
További információ az idei nyertesekről és a díjkiosztóról: Itt és itt!