Ha nem tudja olvasni a hírlevelet, kattintson ide.
 

DUIHK-HÍRLEVÉL
2024. június 18.

Tisztelt !

Alább olvashatja a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara hírlevelének aktuális kiadását.
Több mint 300 vendég jelenlétében tartottuk meg jónius 13-án hagyományos kerti ünnepségünket. A nyári szünet előtti utolsó nagyszabású networking rendezvényen tagvállalataink képviselői mellett számos partnerünk, a politika és a közigazgatás képviselői is részt vettek.

Sávos András, a DUIHK elnöke emlékeztetett mindenkit arra, hogy a Kamara a tavalyi évfordulót követően immár a negyedik évtizedébe lépett. Minden jelenlévőnek pihentető nyarat kívánt, hogy aztán újult erővel és friss ötletekkel vághassanak neki az üzleti élet még mindig megterhelő kihívásainak.

A vendégek egy része tombolán nyolc tag által felajánlott tizenkét nyeremény egyikét is megnyerhette.
A fődíj egy németországi utazás volt, amelyet a Német Turisztikai Hivatal és a Best Western Hotels biztosított.

Köszönet a kerti ünnepség támogatóinak, különösen a prémium szponzoroknak, a Prohumana csoporthoz tartozó HR Groupnak, a Penny Market Kft-nek és a Raiffeisen Bank Zrt-nek. Köszönetet mondunk továbbá minden éves partnerünknek, köztük prémium éves partnereinknek, az Aldi Magyarországnak, a Benu - Phoenixnek és a Siemens Energynek.

A nyár után egyébként a második félévet augusztus 29-én a Back to Work Cocktail-lal kezdjük, amelyre szintén sok szeretettel várjuk Önöket.

Tovább a képgalériára

Employer Branding, pályaorientáció és műszaki szakember-utánpótlás egyben!

Kamaránk idén immár hetedik alkalommal rendezi meg TechCsajok elnevezésű rendezvénysorozatát, amelynek célja, hogy vonjunk be több nőt a műszaki szakmákba már ma! 
Kiállítóként az év egyik legizgalmasabb STEM-utánpótlás rendezvényén személyesen, interaktív módon bemutathatja cégét, mint munkaadót és szakképzési helyként, termékeit, szolgáltatásait és innovációs képességeit 14-20 éves középiskolás és egyetemista lányoknak.
Az évek óta sok száz fiatalt vonzó TechCsajok programmal a műszaki, informatikai, matematikai és természettudományos tanulmányi programok és szakmák iránti érdeklődést szeretnénk felkelteni, különösen a pályaválasztás előtt álló lányok körében. Az idei program államásai Budapest (október 15-én) és Debrecen (október 17-én).

részletes információk a választható partnerségi formátumokról

DUIHK álláshirdetés

Die DUIHK, Ungarns größte bilaterale Wirtschaftsorganisation sucht zum nächstmöglichen Termin:

»  eine/n Referent/in zur Ergänzung unseres Teams “Marktberatung“.

Zur Stellenbeschreibung >>>

» für Német-Magyar Gazdasági Ház Kft. (Sitz der DUIHK) eine/n Teilzeitmitarbeiter/in (4 Stunden) für die Position Rezeptionist/in.

Zur Stellenbeschreibung
Következő rendezvényeink

2024. június 25.
Fenntartható vállalati hulladékgazdálkodás

Kétnapos programunkon egy újabb területet – a hulladékgazdálkodást - fókuszba helyezve nyújtunk támpontokat a résztvevő vállalatok számára fenntarthatóságuk fokozásához. A jelenlegi szabályozási környezet bemutatása mellett fontosnak tartjuk, hogy az utóbbi időben megjelent újító megoldásokra, a körforgásos gazdasági modellben rejlő lehetőségekre irányítsuk a figyelmet.

A szakmai program különlegessége, hogy a résztvevők üzemi környezetben nyerhetnek bepillantást az AUDI HUNGARIA Zrt. és a BÜCHL Hungária Kft. együttműködésében megvalósuló hulladékkezelési megoldásra.

Program és jelentkezés
SAVE THE DATE!

2024. augusztus 29.
Back-to-Work Cocktail

2024. október 8.

10. Kelet-Közép-Európai Beszerző-Beszállítói Fórum

Október 8-án partnerünkkel, a BME (Bundesverband Materialwirtschaft, Einkauf und Logistik)-vel közösen szervezzük meg a 10. közép-kelet-európai Beszerzői-Beszállítói Fórumot, amely neves beszerzési szakértők informatív előadásaival, széles körű kapcsolatépítési lehetőségekkel és számos közép- és kelet-európai ország beszállítóival folytatott B2B megbeszélésekkel várja a gyártó vállalatokat, akik kooperáció iránt érdeklődnek. Kiemelt iparágak idén: alkatrészgyártás, fémfeldolgozás-, megmunkálás, gépgyártás, autóipar, elektronika, műanyag alkatrészgyártás.

Tovább a jelentkezésre
Köszöntjük új tagjainkat!
EST Grand Hotel Savoy Budapest
Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség
OTRS Magyarország Kft.
Rehm Hegesztéstechnika Kft.
ROLATAST Kft.
SW Machines Hungary Kft.
ThalesNano Zrt.
TRADEFLEX Kft.
TZ-Hungária Kft.
Továbbképzés és folyamatoptimalizálás

EIR rendszermenedzser és vezető belső auditor képzés
2024. június 10-13.

Reklamációkezelés hatékonyan
2024. június 20.

Fenntartható vállalati hulladékgazdálkodás
2024. június 25-26.

EUREM Energiagazdász képzés
2024. október 17-től


Tagjaink és partnereink hírei és ajánlatai

A Német Nagykövetség álláshirdetése

A Németországi Szövetségi Köztársaság Nagykövetsége 2024. augusztus 10-i kezdéssel sofőrt keres.

A Szövetségi Külügyminisztérium célul tűzte ki a nők karrierjének elősegítését, és kifejezetten kéri a megfelelő képesítéssel rendelkező nők jelentkezését.

További az állásajánlathoz

Corporate Diplomacy Program

2024-ben immár ötödik alkalommal indult el a Corporate Diplomacy Program, amely tulajdonképpen egy továbbképzés, mely során a vállalatok olyan különleges tudásra tehetnek szert, amely nagyszerűen ötvözi a diplomáciai ismereteket a vállalati szempontokkal.

További részletek